Humorista kutatta, mitől függ a humorérzék
2012. június 07. írta: humorista

Humorista kutatta, mitől függ a humorérzék

Az egykori stand-up humorista , Robert Lynch azon kezdett el tűnődni, miért van az, hogy a nézők közül egyesek szinte leesnek a székről a kacagástól, míg mások faarccal ülnek a helyükön.

A kutatások és a gyakorlat azt mutatja, hogy az emberek olyan barátokat és társat keresnek, akiknek van humorérzéke, az azonban érthetetlen, miért rendelkeznek egyesek ezzel, mások pedig miért nem. Akik nem hazudnak maguknak, csak azok képesek őszintén és spontán nevetni, az önámítók nem. Ez abból a tanulmányból derült ki, amely azt kutatta, mitől függ a humorérzék.

Az 53 éves Lynch, aki jelenleg a New Jersey Állami Egyetem evolúciós antropológusa, azt vizsgálta, hogyan befolyásolja az önámítás, vagyis az önmagunknak való hazugság, a humorérzéket. Kiderült, hogy minél inkább gyakorolja valaki az önámítást, annál kisebb valószínűséggel képes az igazi nevetésre.

A humorista humorérzék-vizsgálata
 

Lynch 59 egyetemi hallgatót kért meg arra, hogy nézzék meg Bill Burr humorista 28 perces videóját. Az alanyok egyedül nézték az előadást, miközben a kutatók rögzítették reakcióikat. A résztvevők ezen kívül egy kérdőívet is kitöltöttek az önámítással kapcsolatban.


Lynch az egyes emberek reakcióit arctevékenység-kódoló rendszer segítségével vizsgálta, amely az arckifejezés enyhe változásait érzelmekkel kapcsolja össze. A szemeket is megfigyelte, mert az emberek tettethetik a nevetést vagy a mosolyt, de az arctevékenység-kódoló rendszer segítségével meg lehet állapítani, hogy a hallgató valóban mosolygott, vagy csak erőltette. Lynch szerint a valódi mosoly a szemből jön, az igazi nevetést pedig képtelenség tettetni.


Az eredmények azt mutatták, hogy az önámító emberek kisebb valószínűséggel nevettek a humoristán, mint azok, akik őszinték önmagukhoz. Robert Lynch úgy véli, ez azzal magyarázható, hogy a humoristák gyakran viccelődnek tabu témákon, így akik hazudnak önmaguknak, nem tudnak nevetni ezen, mert úgy érzik, elárulnák magukat.
 

Humorista Blog linkajánló:

 Interaktív gyerekműsorok

Kabaré Kommandó videói

Humorista show-k rendezvényekre

Gyerekműsor Blog

A bejegyzés trackback címe:

http://humorista.blog.hu/api/trackback/id/tr314571434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.