Szomszédnéni meggyűrűzve
2014. július 17. írta: humorista

Szomszédnéni meggyűrűzve

A Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai, Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs kapták a 2014-es Karinthy-gyűrűt, amelyet a hagyományokkal szakítva július 16-án adtak át a humorista duónak.

"A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért részesült az elismerésben" - állt a rendezvényre szóló meghívóban.

szomszedneni_produkcios_iroda_karinthy.jpg

A meggyűrűzött humoristák. Fotó: Bácsi Robert - Origo.hu

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, június 24-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján adják át a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó humorista vagy humoristák részére. A kialakult hagyomány szerint június 24-én a díjazott humorista, humoristák a Magyar Rádió Márványtermében egy fogadás keretében kapják meg a Karinthy-gyűrűt, illusztris vendégek, barátok, tisztelőik jelenlétében - idén ez ugye július 16-án volt.

Az idén 40. alkalommal átadásra kerülő, a humoristák számára adható legjelentősebb elismerést először kapja határon túli humorista.

Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozták létre a Szomszédnéni Produkciós Iroda elnevezésű humortársulatot Erdélyben. Tagjai a Dumaszínháznak, rendszeres fellépői a Showder Klubnak, valamint ötletgazdái és szervezői Erdély legnagyobb humorrendezvényének, az Erdélyi Humorfesztiválnak.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjának a Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója adták át a díjat.

szomszedneni_produkcios_iroda_baratnok.jpg

 A Blikk.hu fotóján a humoristák és barátnőik: (balról jobbra) Kovács Zsuzsa, Bálint Ferenc, Pásztohy Júlia és Tóth Szabolcs

Jónás István a díjazottakat köszöntve Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novelláját idézte fel. Mint mondta, ha a két díjazott találkozna egykori önmagával az már a Facebookon történne meg.

Szabó László Zsolt arról beszélt, hogy a rádiókabaré egyfajta hungarikum és nem létezhetne 40 éven át egy ilyen műsorsorozat akkor, ha nem tudna megújulni, új alkotókat, fiatalokat bevonni a műsorkészítésbe.

Kertész "Ricsifiú" Richárd műsorvezető Sinkó Péternek, a Rádiókabaré volt szerkesztőség-vezetőjének levelét olvasta fel, aki kiemelte: a 127 esztendővel ezelőtt született Karinthy Frigyes nevét viselő elismerés a legrangosabb kitüntetés, amelyet a szakma képviselői kaphatnak.

A Magyar Rádió elnöksége által alapított díjat 1975-ben adták át először, az elismerést a Rádiókabaré műsoraiban az évadban kiemelkedőt alkotó szerzők, előadók kaphatják.

Felidézte: az eddigi kitüntetettek között van Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Kern András, Gálvölgyi János, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Sándor György, Litkai Gergely, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Hadházi László és Bödőcs Tibor. A díjat tavaly Badár Sándor, tavalyelőtt Varga Ferenc József vehette át.

Sinkó Péter levelében az áll, az elismerés odaítélésében szerepet játszott, hogy a díjazottak jeleneteiben, monológjaiban mindig észrevehető volt Karinthy Frigyes intelme a kor humoristáinak: a humort nem kitalálni kell, hanem észrevenni.

A cikk a Humorista Blog programajánlója után folytatódik!

humoristak_a_muveszetek_volgyeben.jpgBővebb infóért klikk a képre vagy a piros szövegekre!

Ingyenes Stand Up Comedy estek a Művészetek Völgyében!

Fellépnek a Showder Klub, a Comedy Central és a Rádiókabaré humoristái és még Bencsura Zoltán paralimpikont is támogathatod!

Fontos a díj a Szomszédnéni Produkciós Irodának


Bálint Ferenc a díjátadón az MTI-nek elmondta: fontos számukra minden elismerés. Noha a humoristák minden este kapnak elismerést a közönségtől nevetésben kifejezve, a Karinthy-gyűrű a legnagyobb szakmai díj és jó érzés, hogy munkásságukért a kollégák is értékelik őket.

Tóth Szabolcs is arról beszélt, hogy milyen fontos számukra a Karinthy-díj, hiszen minden humorista előtt ott van ez a cél is Magyarországon, ha szakmai elismerésre vágyik. Mint fogalmazott: a díj olyan, mint egy államvizsga, azt jelenti, hogy helye van a humoristák között, továbbra is dolgoznia kell, de ezután könnyebben ír majd, mert elismerték munkásságát.

Terveikről elmondta: minél több műfajban szeretnének előadásokat készíteni, például a jövőben a Jurányiban készül egyéni estre, mozgással, pantomimmel ötvözve produkcióját.

A meggyűrűzött humoristák elmondták még: "A díj hatására még többet szeretnénk dolgozni, és még nagyobb kedvvel is fogunk, mert segít az a tudat, hogy a szakma is elismeri a munkánkat. Az előadásaink mindig érnek és alakulnak, mint a jó bor, évenként lecserélődnek, archívumba kerülnek. A határidő a legjobb inspiráló erőnk, de ha megvan az ihlet, akkor bármiből képesek viccet csinálni. A humor bérgyilkosai vagyunk."


A Humorista Blog őszintén gratulál a humoristák elismeréséhez! :-)

 

 A Szomszédnéni köszönőbeszéde

 

 

Karinthy-gyűrű

 


A Karinthy-gyűrű a magyar humoristák legnagyobb elismerése, amelyet 1975 óta minden évben átadnak egy (vagy több) arra érdemes humoristának. Az elismerést olyan kiváló humoristák kapták meg eddig, mint a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor, illetve Hadházi László. A díjat tavaly Badár Sándor vehette át.

1.    1975    Marton Frigyes    
2.    1976    Komlós János    
3.    1977    Szilágyi György    
4.    1978    Mikes György és Somogyi Pál    
5.    1979    Hofi Géza    
6.    1980    Kaposy Miklós    
7.    1981    Moldova György    
8.    1982    Tabi László    
9.    1983    Peterdi Pál    
10.    1984    Sas József    
11.    1985    Verebes István    
12.    1986    Farkasházy Tivadar    
13.    1987    Karinthy Ferenc    
14.    1988    Nagy Bandó András    
15.    1989    Sinkó Péter    
16.    1990    Trunkó Barnabás    
17.    1991    Markos György és Nádas György    
18.    1992    Déri János    posztumusz
19.    1993    Selmeczi Tibor    
20.    1994    Boncz Géza    
21.    1995    Kern András    
22.    1996    Fábry Sándor    
23.    1997    Majláth Mikes László    
24.    1998    Koltai Róbert    
25.    1999    Bajor Imre    
26.    2000    Gálvölgyi János    
27.    2001    Megyesi Gusztáv    
28.    2002    Éles István    
29.    2003    Sándor György    
30.    2004    Litkai Gergely
31.    2005    Tóth Tibor    
32.    2006    Maksa Zoltán    
33.    2007    Garas Dezső - ő nem vette át a díjat
34.    2008    Kovács András Péter    
35.    2009    Kőhalmi Zoltán    
36.    2010    Bödőcs Tibor    
37.    2011    Hadházi László    
38.    2012    Varga Ferenc József    
39.    2013    Badár Sándor    
40.    2014    Szomszédnéni Produkciós Iroda

 

Stand Up I Stand Up Comedy I Rendezvényre fellépők I Gyerekműsor videó

Gyerekműsor

A bejegyzés trackback címe:

https://humorista.blog.hu/api/trackback/id/tr86514389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása