2015. dec 29.

Tesztbeszéd-a Dumaszínház talkshowja

írta: humorista
Tesztbeszéd-a Dumaszínház talkshowja

tesztbeszed-dumaszinhaz.jpg

A Dumaszínház interaktív talkshowt indít "Tesztbeszéd" címmel, amelyben népszerű stand up comedy humoristák véleményére kíváncsi Lovász László.

Tesztbeszéd

 

A Tesztbeszéd egy interaktív előadás, melyben a Dumaszínház humorista fellépői azért állnak a színpadra, hogy a közönség „meztelenre vetkőztesse” őket!
Ez a formátum némi magyarázatot igényel. A legfontosabb, hogy az előadóval kapcsolatos tesztkérdésekre elsőként mindig a közönség ad választ, tehát kiderül, hogy Aranyosi Pétert, Kőhalmi Zoltánt, Kovács András Pétert, Hadházi Lászlót, Badár Sándort vagy éppen Kiss Ádámot milyennek látják a nézők valójában!
És ez bizony nem feltétlenül egyezik azzal, amit ők magukról gondolnak!
Ez adja az előadás rendkívüli izgalmát, azt a lehetőséget, hogy fellépő és néző egymásra mosolyogjon, és megtudjunk még többet a hazai stand-up comedy legnagyobbjairól.
A közönségnek semmi más dolga nincs, mint az egyes kérdéseknél a)-t vagy b)-t választani, és figyelni, hogy vajon a vendég hogyan reagál.
Aranyosi Péter szókimondó vagy diplomatikus?
Kőhalmi Zoltán precíz és alapos vagy inkább szétszórt?
Hadházi László verseket vagy híreket olvas szívesebben?
Badár Sándor óvatos sofőr vagy egy vadállat?
Kiss Ádám mindent eltervez előre vagy spontán?
Kovács András Péter filozofálni vagy barkácsolni szeret jobban?
Megannyi égető kérdés, rengeteg meglepetéssel!
A vendégek azt gondolják, tudják magukról, milyenek. A nézők azt gondolják, tudják róluk, hogy milyenek. De vajon a kettő ugyanaz?
Ez csak a Tesztbeszédben derülhet ki, hiszen ilyen formátumú beszélgetős műsor még nem volt!

 

 Stand Up Comedy humoristák

 

A már több talkshow-t kiötlő Lovász László most arra kíváncsi, hogy a legismertebb stand-up comedy humoristák valójában olyanok-e, mint amilyennek a nézők gondolják őket.

Ennek kiderítésére indul el január 17-én a Dumaszínházban a Tesztbeszéd, Aranyosi Péter lesz az első áldozat:
Januárban még Kőhalmi Zoltánról, Kovács András Péterről, Kiss Ádámról és Badár Sándorról is kiderül egy s más. Mit gondol például, Kiss Ádám milyen arányban töltene egy hetet a barátaival, illetve egyedül?

Részletek a Dumaszínház oldalán!

 

Forrás: Origó és Dumaszínház

Gyerekműsor

Szórakoztató gyerekműsorok óvodásoktól általános iskola felső tagozatig, klikk ide: Gyerekműsorok

Showder Klub 2015

Szólj hozzá

humorista humoristák Kiss Ádám stand up comedy fellépők Dumaszínház tesztbeszéd tesztbeszéd dumaszínház stand up comedy humoristák