Humoristák a Stefánián
2012. június 04. írta: humorista

Humoristák a Stefánián

Május 29-én vették fel a júniusi Rádiókabarékat a Stefánián, ahol honvéd bandák helyett humoristák szóltak – méghozzá nagyot! Előző cikkemben írtam az első rész felvételéről, innen is tudható, hogy az est házigazdája a nagyszerű humorista, Maksa Zoltán volt – aki évtizedek óta a humor állócsillaga Magyarországon. 

Egy hibája van csak: nem mutogatja magát valóságsókban, nem szerepel női magazinok címlapján és nem láthattuk a Fókuszban a nyaralási videóit… Sajnos a Showder Klubban sem találkozhatunk vele – nagy kár! A stand up-jai feszesek, jól megírtak és - amiért nagyon szimpatikus előadó még a számomra -  nem hemzsegnek az öncélú káromkodásoktól. Nem vagyok álszent, igenis van helye időnként egy-egy erősebb kifejezésnek, mint ahogy – ha késő este lépek fel, és nincsenek gyerekek a nézőtéren- nálam is előfordulhat ilyen. Egyszerűen csak olcsónak tartom, amikor egy humorista poén helyett baz’megol és a közönség (egy részének) ez tetszik. Na, elkalandoztam, vissza a Rádiókabaré felvételhez. Poénokat továbbra sem lövök le a műsorból, amit egyébként június 9-én, szombaton 13.00-kor sugároz a Szavak ereje (a Kossuth Rádió).

Az Aradi Tibor-Varga Ferenc József humorista duót szerintem már régen hungaikumnak kellene választani – még akkor is, ha a külföldi barátaimnak fogalmuk sincs róla, mit is jelent ez a szó. (Nyílván, azért, mert ez egy speciálisan magyar találmány, vagyis hungarikum. Ha kell, órákig tudok ilyen hülyeségekről írni, de kanyarodjunk vissza a humoristákhoz.) Az Aradi-Varga házaspár (bocs, fiúk!) ha nem hazánkban élne, legalább olyan híres humorista duó lenne, mint az angol Stephen Fry és Hugh Laurie, vagy Mr. Bean és Jim Carrey duó – és ezt a véleményemet annak tudatában is fenntartom, hogy utóbbiak nem is dolgoztak egymással. Kár… „Közmunkások” című jelenetük legszebb pillanataikat idézték, szem nem maradt szárazon a nézőtéren.

Az Aradi-Varga duót egyik stand up-os titkos favoritom, Hajdú Balázs váltotta – óriási sikerrel. Hajdú stand up-jaiban az infantilis, sokszor gyermekkorunk kifordított világlátását idéző gondolatok ötvöződnek a fiatalos vagánysággal és az önbizalomhiányból táplálkozó szerencsétlenkedéssel.

Ákom Bulcsú „Diplomavédés” című jelenete következett, a tanár szerepében Elek Ferenccel (akinek ugye kiöntöttem a kóláját a szünetben), a diák pedig Somogyi András volt. Sajnos ebből a produkcióból nagyrészt csak a közönség reakcióit hallottam, mert eléggé el nem ítélhető módon humoristákat (és Varga Erikát, a Kultúrpalota csinos szervezőjét) fotóztam az öltözőben (lásd a fotót.). Az írótól és a színész-parodista párostól ezúton is elnézés kérek!

A Nékám Petra-Kovács András Péter szerzőpáros Kispapák című jelenete következett a felvételek sorában, a kispapák szerepében Mikó István és Mogács Dániel tündökölt. Remélem, utóbbi hasonló intenzitással készül a 2014-es választási kampányra, mint ahogy a jelenetét gyakorolta a felvétel szünetében!

A folytatásban Bognár István tollából (klaviatúrájáról) jött egy kabaréjelenet, amely a „Garázsmester” címet kapta a keresztségben, a színpadon meg az Elek Ferenc  - Varga Ferenc József párost (garázsmester-buszsofőr). A jelenet remek alapötletre van felfűzve, bár nem tartozik a térd-csapkodós poénokkal teletűzdelt számok közé, de mindenképpen aktuális kérdéseket feszeget humorral–szerintem jó anyag, várom a további írásokat a szerzőtől! 


Összeszokott szerzőpáros a Nékám-Litkai duó, amely a „Bakrandi” című, színvonalasan megírt jelenettel adott lehetőséget jutalomjátékra Mikó Istvánnak (szerepe szerint: Tibi) és a legjobb magyar kabarészínésznőnek, Aradi Tibornak (Gabi).

„Elsőbálozó” stand up humoristák törték meg a jelenet-dömpinget Záhonyi-Ábel Dávid és Orosz Gyuri személyében, akik első ízben léptek a Rádiókabaré mikrofonja elé. Záhonyi-Ábel Dávid stand up-jának első felét sajnos nem hallottam, de a második rész határozottan humoros volt, különösen a csigás poénok ütöttek nagyot. Ja, és csúcsidőben őt sem hívnám fel mobilról, mert egy kicsit lassan beszél, mint Hajdú Balázs, de ez nekem bejövős. (Mondjuk a géppuskaszájú Tóth Edu-t is bírom…) Megérdemelte a tapsot, szerintem nemcsak én várom tőle az újabb sztorikat.

Orosz Gyuri anyagát május közepén egyszer már hallottam a Cotton Clubban, de azóta szorgalmasan gyakorolta a számot, amely egy kiforrott stand up-pá állt össze – hiába ismertem már a szoláriumos sztorit, a felvétel alatt besírtam rajta.

A jócskán az éjszakába nyúló kabaré-felvétel méltó lezárását a Rádiókabaré szerkesztői KAP írásával koronázták meg. A „Harmadik típusú találkozás” című eposzban egy benzinkutast (Aradi Tibort) faggat egy riporter (Ince József) a benzinkúton megjelent UFÓ-ról. A műsorból rendszerint ki szokták vágni a bakikat (sajnos), de ennek a számnak kifejezetten jól állt, hogy Aradi művész úrnak 22 óra után „elmentek otthonról” – azt az ökörködést, amit levágott tanítani lehetne humorista-iskolákban (ha lennének ilyenek). A felvétel után Tiborral úgy búcsúztunk el egymástól, hogy ő most elmegy az ügyeletre, mert szörnyen fáj a foga. Mit művelt volna akkor, ha nincs semmilyen fájdalma?

 

Humorista Blog linkajánló


Humoros gyerekműsor rendezvényre

Humorista a lakodalomban

Születésnapi Stand Up Comedy

 

A bejegyzés trackback címe:

https://humorista.blog.hu/api/trackback/id/tr214557543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.