Karinthy-gyűrű átadás 2015
2015. június 23. írta: humorista

Karinthy-gyűrű átadás 2015

karinthy-gyuru-2015-humorista.jpg

Aradi Tibor ma vette át a humorista előadóknak adható legrangosabb elismerést a Magyar Rádió Márványtermében.

Az MTI beszámolója szerint a Rádiókabaréban kiemelkedő teljesítményt nyújtó humorista fellépőt vagy írót díjazó Karinthy-gyűrűt 41. alkalommal osztották ki.

aradi_tibor_karinthy_gyuru.jpg

Aradi Tibor köszönőbeszéde

A kitüntetést Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója adta át a Magyar Rádió Márványtermében.

karinthy-gyuru-2015-aradi-tibor.jpg

Aradi Tibor - a gyűrű ura

Aradi Tibor az eseményen elmondta: meglepte a kitüntetés, amelyet sok tekintetben kollégáinak és mentorainak köszönhet, akiktől rengeteget tanult. Külön is megemlékezett az őt pályáján elindító Orbán Sándorról, valamint szakmai támogatásáért kiemelte Maksa Zoltánt, Sas Józsefet, Verebes Istvánt, Sinkó Pétert és Varga Ferenc Józsefet is.
A korábban pincérként dolgozó, 44 éves Aradi Tibor felidézte, 120-140 darab villa eltörölgetése után döntött úgy egy alkalommal, hogy kilép akkori munkahelyéről, és inkább humorista lesz. Dolgozott Maksa Zoltán mellett, később pedig a Rádiókabaré mellett a Mikroszkóp Színpad műsoraiban is sokat szerepelt.

Saját bevallása szerint kedvelt időtöltése a repülőgépek landolásának és felszállásának fotózása, ugyanakkor magától a repüléstől fél, valamint hisz abban, hogy előző életében katonai pilótaként szolgált a világháború alatt.

"Fiatal és szerény ember, akinek hatalmas lelke van" - méltatta a díjazottat Sinkó Péter, a Rádiókabaré szerkesztője. Hozzátette: Aradi Tibor lelkére az ember akaratlanul is minduntalan rátapos, hajlamos "elszabadulni" a mikrofon előtt, ugyanakkor talán épp érzékenysége miatt zseniálisan játszik női figurákat is.


aradi_tibor_1.jpg

"Tibi egy dolgot tud: ha bejön, akkor be van jőve, ha kimegy, akkor ki van menve. Ezt rengeteg színművész sok évtizedes pályafutás alatt sem képes megtanulni, ez isteni adottság" - fogalmazott az eseményen Fábry Sándor. A Karinthy-gyűrű 10-12 gramm aranyból készül, az 1975 óta minden évben átadott elismerés korábbi díjazottja között olyan jeles személyiségek találhatóak, mint Hofi Géza, Karinthy Ferenc, Moldova György, Kern András vagy Bajor Imre.

A díjat hagyományosan Karinthy Frigyes születésnapján adják át, ugyanakkor ennek pontos időpontja cseppet sem biztos - június 23., 24., 25. vagy 26. is ismeretes -, hiszen a nagy író, vélhetően szándékosan, előszeretettel adott meg különböző születési dátumokat a vele készült interjúkban, beszélgetésekben - jegyezte meg Sinkó Péter.
 

aradi-varga-karinthy.jpg

Állandó partnerével, Varga Ferenc Józseffel, a 2012-es Karinthy-gyűrűs humorista-író-előadóval

A friss Karinthy-gyűrűs humorista így köszönte meg Facebook-oldalán a kitüntetést:

"Kedveseim! A díjat a szakma adja, de a közönség intézi! Nagyon köszönöm nektek/Önöknek, hogy idén engem ért a megtiszteltetés! Nagyon nagy része van benne a közönségnek! Leborulok előttetek, valamint megpróbálok továbbra is megfelelni, akinek csak lehet! Pusszantás nektek!"

A Karinthy-gyűrűről és Aradi Tiborról ide klikkelve olvashatsz bővebben:

Karinthy-gyűrű 2015

 

Fotók: Máthé Zoltán (MTI), Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József (Stand Up Brigád)

 

Stand Up Comedy fellépők I Humorista I Bűvészműsor ár

 

Humorista Blog - humoristák, standup comedy fellépők, parodisták hírei, Showder Klub videók

A bejegyzés trackback címe:

https://humorista.blog.hu/api/trackback/id/tr47567636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása