Humorista interjú: Szikra László
2012. szeptember 07. írta: humorista

Humorista interjú: Szikra László

szikra_laszlo.jpgSzikra László humorista saját bevallása szerint falusi gyerekként már négy éves korában szőrén és gumicsizmában ülte meg a 28-as férfi Csepel kerékpárt, amire még a kapa is fel volt kötözve. Játszótérre ritkán járt, mert a nagyapja, aki vigyázott rá gyerekkorában, inkább a kocsmát preferálta. Laci ezért 14 éves koráig azt hitte, hogy a játszótéren pult van, meg asztalok székekkel, és italt mérnek…

- Júliusban a villánykövesdi Rádiókabaré felvételen óriási élmény volt látni a műsorodat. Bejött a színpadra egy, a közönségnek viszonylag ismeretlen humorista, és úgy ment le a színpadról, hogy sok régi nagyágyú kisebb tapsot kapott, mint te. Szerény vagy, ezt nyilván hárítod majd, de én tudom, milyen nehéz ennyi befutott humorista mellett labdába rúgni. Neked azonban -valószínűleg a fociedzői képességeid miatt- semmiféle problémát nem jelentett ez a "labdába rúgás". Mióta ismerlek, ilyen magabiztos vagy. A humorista "pályaválasztás" is ennyire magabiztosan történt, vagy noszogatni kellett?

- A humorista pályaválasztás az ismerősök, családtagok unszolására történt, ugyanis mindig szerettem poénkodni. A normális ember általában nem szereti, ha kinevetik, de a humoristát ez élteti. Én mindig is szerettem, ha nevetnek rajtam. Iskolában, munkahelyen, szórakozóhelyen, otthon, bárhol is voltam. Fociban is kapus voltam mindig, ami ugye köztudott, hogy követel bizonyos flúgos beütést. Szóval szerettem humorizálni, és sokan biztattak a Showder Klub megjelenése után, hogy miért nem próbálom ki, hiszen szerintük ez nekem is menne…

Végül is nem kellett sokat unszolni, és belevágtam. Nem mondom, hogy egyszerű szakma, és hogy nincsenek buktatók és nehézségek, hiszen a kevésbé ismert humoristák nem kapnak olyan fokú médiatámogatást, mint akik már befutottak, valamint nekünk, még szerintem sokkal nehezebb, mint egy ismert stand up-osnak, hiszen felmész a színpadra,  és néznek, hogy: „Hát ez meg kicsoda?”, ezért először meg kell nyernünk a közönséget magunknak. Szerintem sokkal jobban meg kell küzdenünk minden egyes tapsért.

Visszatérve a kérdés első felére, nagyon jólesik, amit mondtál, és szuper volt a közönség is Villánykövesden. Nagyon örültem, hogy utána rengetegen megállítottak, gratuláltak, és kérdezősködtek. Általában azt kérdezték, hogy mióta foglalkozom humorral? Hol láthatnak fellépni, és hogy miért nem jelentkezem a Showder Klubba, mert ott lenne a helyem. Ezt egyébként nagyon sokan megkérdezték már fellépések után, de én csak azt szoktam mondani, hogy: Ha az olyan egyszerű volna… Ami külön jólesett, hogy odajött Ihos József és Nádas György is gratulálni. Olyan humoristák, akiken én felnőttem, és akiket nagyra tartok.

- Sikeres testnevelőtanár vagy, régi és jelenlegi diákjaid is felnéznek rád, példakép vagy a számukra. De a tanári hivatásnak élő testnevelők számára is példakép lehetsz, hiszen hátrányos helyzetű kis falvakból verbuváltál olyan focicsapatokat, amelyek végigverték az ország szinte összes focicsapatát, amely csak megmérkőzött veletek. Az eredményeid láttán nem  kapkodtak utánad a menő városi sportiskolák?

- Igen mérhetetlenül büszke vagyok a testnevelői, és edzői pályafutásomra is, hiszen már 30 éves koromra mindent elnyertem, amit az utánpótlás labdarúgásban elérhet egy edző. Atkáron, ahol élek 9 év alatt szinte mindent megnyertünk. A megyében egyeduralkodók voltunk, annak ellenére, hogy egy kis falu, kis iskolájáról van szó, ugyanis nekem nem volt merítési lehetőségem több száz gyerekből. Volt 12 focistám, és ennyi. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy szuper srácok voltak, és rengeteget dolgoztunk. Minden nap másfél órás edzés; volt, amikor egy nap kettő is, téli, nyári, tavaszi szünetekben szintén, hétvégéken pedig tornákon vettünk részt.

Én az elvégzett munkában hiszek és meg is lett az eredménye. Rengeteg megyei első hely mellett, két országos harmadik, egy országos második és egy országos bajnoki cím. És akkor még nem beszélve a sok meghívásos országos és nemzetközi érmekről és kupákról. Viszont ami a legnagyobb dolog volt, hogy kétszer megnyertük Európa egyik legnagyobb Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornáját a csehországi Budweis Cup-ot két különböző korosztállyal is, ahol például olyan nagy egyesületek utánpótlás csapatait vertük meg, mint a Fiorentina, a Sparta Praha, vagy a Spartak Moszkva. Ismétlem mindezt egy olyan iskola csapatával, amelyben összesen mintegy 110 gyerek tanult.

Rengeteg szép emléket kaptam a skacoktól, és férfiasan bevallom megkönnyeztem például azt is, amikor nekünk szólt a Magyar Himnusz a díjátadón. Majd 2007-ben Kiskörére kerültem, mint Utánpótlás Szakág Vezető. Ott is számtalan érmet és kupát nyertünk, sőt egyesületi szinten még korosztályos bajnokságokat is, és 2010-ben nekem ítélték oda az év Heves megyei Utánpótlásedzője díját. Nem mondom, hogy ezek után kapkodtak utánam, de most például a megye, de talán az ország egyik legjobb hírű sporttagozatos iskolájában dolgozom Gyöngyössolymoson. A legjobb suli, ahol eddig voltam.

Egyébként a humorban is ezt vallom. Munka, munka, munka!!! Rengeteget írok, melózok, és nagyon büszke vagyok minden egyes dicséretre, amit kapok. Szerintem sokkal jobban megbecsüli az ember az ilyen „melós” sikert, mint azt, ami az ölébe hullik.

- Ha jól tudom, UEFA-edzői diplomád is van. Felnőtt labdarúgókkal nem foglalkozol? 

- Igen UEFA „B” edzői diplomám van, és elvégeztem a Német Labdarúgó Akadémia Alapfokú edzői kurzusát is. Kértek már fel felnőtt csapat edzőjének több alkalommal, de mindig udvariasan visszautasítottam a megkereséseket. Én nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, gyerekek között mozogni, és amit tőlük visszakap az ember, azt anyagiakban nem lehet kifejezni. Viszont a focit jelenleg szüneteltetem, mert a mostani munkahelyemen a kézilabda, az úszás és a síelés az alap sportágak, és be kell hogy valljam, nagyon élvezem. 14 évig dolgoztam a hazai futballban és már szükségem volt új impulzusokra. Egy éve edzem az 1. korcsoportos lánykézilabda csapatomat, és az első évben megnyertük a megyei bajnokságot, valamint harmadikok lettünk a régiós döntőben. Ja és ki ne felejtsem a Mátra Olimpiát, ahol az egyel nagyobb korosztályban elsők lettünk.

- Kedvenc sport?

- A labdarúgás azért örök szerelem marad, és fogok én még benne dolgozni, de most jó kicsit mást csinálni. Hiába ajánlottak azóta fel edzői állást, nem fogadtam el, mert jelenleg a humor tölti ki az időm nagy részét. Az pedig nem lenne jó, hogy edzem a csapatot, de a hétvégi meccsre nem tudok elmenni, mert a fellépések 60%-a akkor van. Most a nevettetésben szeretnék minél több képzeletbeli bajnokságot megnyerni, és nagyon szeretem csinálni!

Visszatérve még a kedvenc sportra, szeretem a kézilabdát is, például a Magyar Válogatott Izlandiak ellen megnyert olimpiai mérkőzése életem egyik legszebb televíziós sportélménye volt. Annyira szurkoltam, hogy jobban elfáradtam, mint a fiúk.

Szeretek még síelni. A Mátra lábánál élek, és így amikor csak tehetjük megyünk a Kékesre. Már most is nagyon várom a havat! Valamint a lovaglás is nagy szerelem, bár azt ritkán van lehetőségem művelni. A legtöbbször azonban súlyzós edzéssel tartom magam formában, vagy beállok játszani a gyerekek közé. Az alsó évfolyamosok ellen például mindig nyerek.

 - Mennyire lehet - ha egyáltalán a főnököd megengedi - hogy az iskolában előjöjjön belőled a humorista? 

szikra_laszlo_humorista.jpg- Amikor lehet, akkor előjön. Órán csak visszafogottan, mert a munka az munka, de szünetekben, értekezleteken, kirándulásokon, suli bulikon megy a hülyeség ezerrel. A kollégák például rendszeresen járnak a gyöngyösi fellépéseimre, és viccesen meg is szokták jegyezni, hogy megveszik a belépőt, pedig a suliban mindig ingyen műsort kapnak. Az előző munkahelyeimen a régebbi munkatársak is sokszor mondják, hogy unalmas, amióta nem vagyok ott, mert hiányzik nekik a sok nevetés. Sokszor az is a probléma, hogy folyton viccelek, és ezért már nem hiszik el, ha valamit komolyan mondok. Én alapjáraton is tisztára „hülye” vagyok.

- Gyerekeket tanítasz, sokuknak valószínűleg te vagy a rajongásuk tárgya. A diákjaid járnak a fellépéseidre?

- Amennyiben közel van akkor igen. Hálás közönség. Volt már önálló estem például a gyöngyössolymosi művelődési házban, és a 200 néző közül körülbelül a fele a tanítványom volt, de sokszor eljönnek volt diákok is a fellépéseimre.

- Előfordult már, hogy valamelyik iskolai rendezvényen humorista üzemmódba kapcsoltál és stand up-oltál a diákoknak?

- Tavaly két tanítványom, akik láttak fellépni, és nagyon tetszett nekik, szerették volna kipróbálni magukat a humor világában, és megkértek, hogy segítsek nekik. Ezért csináltunk egy Diák Showder Klubot a gyereknapon, ahol felléptek velem együtt az egész suli előtt. Nagy sikere volt.

- Legendás vagy arról, hogy a Stand Up Brigád tagjai közül talán neked van a legtöbb műsorod. A rendszeres gyöngyösi stand up-estek házigazdai szerepe miatt vagy kénytelen mindig új anyagot írni, vagy egyszerűen csak - most egy frázissal kell éljek - "dől belőled a hülyeség".

- Ahogy már említettem, alapvetően is „hülye” vagyok, de azért az olyan fellépésekre külön készülök, ahol már egyszer felléptem. Gyöngyösön is van egy törzsközönség, akik mindig ott vannak, és nekik teljesen új műsort kell adni. Ezért mindig készülök egy újabb egy-másfél órával, ami nem egyszerű, de hála Istennek nem is megy nekem olyan nehezen.

Ennek az is jó oldala, hogy most már kb. 20 órát tudnék folyamatosan humorizálni úgy, hogy ne ismételjem magam. Így az egyszeri fellépéseken, például a falunapokon, fesztiválokon, céges vagy egyéb bulikon a közönség reakcióit figyelem, hogy mire vevők, és műsor közben gyorsan váltok, ezért általában szuper hangulat kerekedik ki mindig. Valamint nem ritka, hogy egy művelődési házba, vagy falunapra a következő évben is meghívnak, mert annyira tetszett nekik, és így nem okoz gondot, hogy új poénokat mondjak.

Sokszor az a fárasztó már, hogy nem tudom kikapcsolni az agyamat sem humor üzemmódból, annyira ráállt a poénokra. Szinte minden helyzetben meglátom a viccet, és újabb poénokon agyalok.

- Összeállt már a gyöngyösi stand up estek őszi programja?

- Igen már megvannak az időpontok. Október 4-én Ürmös Zsoltival, November 8-án Szép Bencével a „Kopaszok estéjén!”, december 6-án pedig Orosz Gyurival szórakoztatjuk a közönséget a La Maria Étteremben. Jó bulik lesznek azt garantálhatom.

- Humorista vagy, tanár, férj, szervező és edző. Belefér még más is, például egy hobbi az életedbe?

- Valamint műsorvezetőként, ceremóniamesterként és úszásoktatóként is dolgozom még. Hétköznap délelőtt suli, délután edzések, azután irány haza, ahol általában új műsorötleteken dolgozom, jelenetet írok, szervezkedem, vagy épp csak letusolok, eszek valamit és rohanok fellépni. Hétvégén ismét fellépések, és ami kis időm marad, azt próbálom a családdal tölteni. Ami jó, hogy a feleségem a legnagyobb rajongóm, és a legnagyobb kritikusom is egyben, valamint valamilyen szintem a menedzserem is.

Azért pedig szerencsésnek tartom magamat, hogy a munkáim a hobbijaim is egyben. Imádom a humort, és mióta kipróbáltam, a színpadon érzem magam igazán otthonosan. Ugyanez a helyzet a tanítással is. Nem úgy kelek fel reggel, hogy: „Na, már megint menni kell melózni!”, hanem úgy, hogy: „Hurrá!!! Mehetek dolgozni!”

Sokszor nagy szervezést igényel, hogy minden szinten megfeleljek, de maximalista típus vagyok, ezért mindig, mindenhol a legjobbat akarom nyújtani.

A fellépések során például annyira felpörgetem magam, hogy utána hajnalig soha nem tudok elaludni. Úgyhogy olyankor jobb híján újabb poénokon dolgozom.

Hála az Égnek nincs nagy alvásigényem, és egyenlőre jól bírom. Nem mondom, hogy néha nem fárasztó, de ezt kifelé nem mutatom.

- Hol láthatunk legközelebb?

- Most még van két falunapom Pálosvörösmarton és Tiszaigaron (Tiszaigaron tavaly mint műsorvezető voltam, persze közben szórtam a poénokat ezerrel, és annyira tetszett nekik, hogy idén is meghívtak, csak a konferálás mellé még külön humorműsort is kértek), valamint  lesz még két lagzim és egy szülinapi party, ugyanis mint említettem ceremóniamesterként is tevékenykedem. Azután pedig jön az ősz és velük a klubfellépések, bálok, céges rendezvények, önálló estek, stb... Az önálló kétórás esteket nagyon imádom. Ott van idő, és kiélhetem a beszédkényszeremet.

Humorista Blog linkajánló

Iskolai bűvészműsor I Óvodai gyerekműsor I Gyerekműsorok I Humoristák rendezvényre I Gyerekműsor falunapra

A bejegyzés trackback címe:

https://humorista.blog.hu/api/trackback/id/tr194761433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása