Játszd újra, Noé címmel mutatta be nemrég Kövesdi Miklós Gábor író-humorista legújabb önálló estjét a Bethlen Téri Színházban.
Kövesdi nem tartozik az agyonsztárolt humoristák közé, de a humorban járatos közönség jól ismeri: az 1998-as Humorfesztivál írói kategóriájának díjazottja; több, mint 15 éve tagja Fábry Sándor írói csapatának, de a Gálvölgyi Show-ban, Bagi-Nacsa műsoraiban, a Hócipőben, a Mikroszkóp Színpadon is feltűntek írásai.
Miki ma már nemcsak ír, néhány éve kipróbálta magát a stand up comedy műfajában is. A Stand Up Brigád oszlopos tagjának önálló estjét (jobb, ha ezt most gyorsan be is vallom) nem tudtam elfogultság nélkül nézni.
Nagyon kedvelem ugyanis Mikit. Nemcsak a humorát, hanem a humanizmusát, a bölcsességét, a nyitottságát és a segítőkészségét is. (Hosszasan sorolhatnám még az erényeit, értékeit, de most fókuszáljunk a produkciójára.) Az, hogy Mikit milyen embernek tartom, azért volt fontos hangsúlyoznom, mert szeretném leszögezni: szeptemberi bemutatójának estén nagyon pozitív hozzáállással ültem be a színházterembe. Hiszen ha kedvelünk valakit, nagyobbakat nevetünk a műsorán, vagy elnézőbbek vagyunk vele, ha esetleg mégsem lenne olyan átütő a műsora.
Jó, de kitarthat-e ez a pozitív attitűd egy egész estés produkcióra? Aligha.
Ha Miki műsora nem lett volna jó, akkor (barátság ide vagy oda) nem bírtam volna végigülni. Már nem vagyok tinédzser, rengeteg unalmas produkciót kellett már végigszenvednem; ha valami nem köt le, szívfájdalom nélkül felállok a székről és beülök a büfébe.
Kövesdi Miklós Gábor nem élt vissza a bizalmammal. Nem udvariasságból ültem végig a produkcióját, nem barátságunk okán nevettem rajta, hanem azért, mert amit a színpadon csinált, az egyszerűen fogalmazva szellemes, humoros és szórakoztató volt. Igen, voltak részek, amikor a térdünket csapkodtuk a nevetéstől. Persze volt olyan is, hogy egy-egy poén „csak” mosolyt csalt az arcunkra. De ez így volt rendjén, hiszen Miki humora nagyon sokszínű: az ötletes, mosolyogtató gondolatoktól a szellemdús tréfákon át a teli szájjal röhögős poénig nagyon gazdag a fegyvertára. Sőt, véletlenül az is kiderült róla, hogy kiválóan improvizál. Történt ugyanis, hogy a jól szerkesztett, logikusan felépített előadás teljesen váratlan részein egy nézőtársunk úgy gondolta, jó ötlet, ha piszkálja, provokálja Kövesdit. Engem nagyon szórakoztatott, ahogy Mikit ki akarta zökkenteni a lendületéből ez a néző - a beszólásokra viszont rendkívül frappáns, szellemes poénokkal válaszolt a humorista. Aztán a sokadik közbekiabálásra érkező szelíd, de határozottan mulatságos válasz után alkalmi provokátorunk is belátta: Kövesdit nem érdemes humorpárbajra hívni. A néző egyszerűen fegyvertelen Kövesdi humora ellen.
Én egy kicsit azért örültem ezeknek az intermezzóknak – és nemcsak azért, mert genya vagyok. Sokkal inkább azért, mert Mikinek megismerhettem egy egészen új oldalát, a fent említett improvizációs készségét. Nem titok, Miki még keresgéli a színpadi karizmáját. Remélem, nem bántom meg ezzel, de eléggé kilóg a magyar humoristák közül a színpadi jelenlétével. Ahogy kissé sután bejön a színpadra, esetlenül közlekedik, kicsit izgul, kicsit talán zavarban is van, de ettől lesz olyan emberi a műsora. Nem az óramű precizitásával dübörgő profi látjuk az előadásában, nem a színészi eszközökkel tökéletesre csiszolt hatásvadász előadót, hanem kicsit önmagunkat. Látjuk, ahogy szívét-lelkét beleadva dolgozik azért, hogy szórakoztasson bennünket, mert ez neki fontos. A nézők könnyen tudnak azonosulni a humoristával, mert Miki színpadi jelenléte olyan emberi, olyan szívet melengető, mint amikor egy profi szakácshoz először jön vendégségbe a kedvese és a szakács a tökéletes vacsorát akarja elkészíteni párja számára. A végeredmény? Az étel hibátlan, de tálalás közben picit csetlik-botlik hősünk, szíve választottja azonban nem győz hálaimát zengeni, hogy nem egy puccosan előkelő, de lelketlen étterembe hívták vacsorázni. Mert régi a közhely, de igaz, hogy a külsőséggel, a látszattal sok mindent el lehet fedni, de ha valahol értéket találsz, annak élményét, izgalmát könnyedén magadévá teszed.
Miki nem hibátlan előadó, még keresgéli magát a színpadon – ami nem feltétlenül baj: számos kiváló művész tette ezt egész életén keresztül. Nála nem feltétlenül azt kell nézni, hogy adja elő magát a színpadon, helyette inkább fókuszáljunk mondanivalójára.
Mert semmiképpen nem mehetünk el szó nélkül Kövesdi Miklós Gábor kiváló intellektuális humora mellett. Nem mehetünk el szó nélkül az egyedisége mellett. A humoristák között már szinte abban is egyedi, hogy nem trágárkodik a színpadon, de emellett van egy másik fontos eredetisége is: eredeti a humora.
Sok humorista (még az egészen híresek is) tudniillik azt csinálják, hogy az interneten keringő viccekből ollózzák össze műsorukat, vagy külföldi humoristák anyagait lefordítva, azokat átdolgozva lépnek közönség elé. Van is erre egy kifejezés: „recycling humoristák”, vagyis újrahasznosítók. (Hogy ez jól van-e így vagy sem, nem tisztem megítélni.)
Kövesdi Miklós Gábor nem újrahasznosító humorista, hanem új gondolatokat, új poénokat babusgató, karakterisztikus „originál” író. Írhatnám azt is, hogy őseredeti. Hamisítatlan, effektív, gondolkodó alkotó. Mint ahogy a humora is gondolkodtat, hiszen Kövesdi szellemének, szelíd bölcsességének a fegyvere, sőt, nukleáris arzenálja a humor.
Mert a hangos félműveltek, üres és hatásvadász előadók (és nemcsak a humoristákat értem ezalatt)mellett igenis vannak olyan tiszta hangok, amelyek az intellektusunkra hatnak, új utakat keresnek, kísérleteznek és utat törnek. Ez az út nem könnyű. Nem feltétlenül értik meg minden gondolatukat (poénjukat) tömegek, így nem is rajonganak értük százezrek, milliók. (Talán ezért is volt Kövesdi önálló estjének kitűnő helyszíne a Bethlen Téri Színház, ahol főleg értékteremtő, nívós produkciók készülnek – nagyjából bárkinek, 100-as IQ fölött. Egy mai átlagszínház jobb esetben 70-re van kalibrálva…)
Kedves Miki! Előadásoddal magasra tetted a mércét önmagad és a szakma előtt is. (Feltéve, hogy beszélhetünk arról, hogy „humor-szakma”.) Meg kell viszont jegyeznem, hogy a humorod már nem a régi. Érettebb, szerteágazóbb, színesebb. Jó úton jársz. Mi, akik nevetünk, röhögtünk, tapsoltunk, vagyis eléggé el nem ítélhető módon pont úgy viselkedtünk, mint akik szórakozni vágynak és vágyukat kielégítik, nagyon várjuk a következő bemutatódat!
Játszd újra, Kövesdi!
